Use Donate option to support page workers for the crawled data.

17171 hettek: ama nagy épület össze-omolhatik ; ámde üstökösök befutják pá-lyáikat, s mi maradunk azok, a kik vol-tunk: gyarló emberek! — Menjetek Pá-risba emberek, ti is magyarok ! A ,ma-gyar csárdá"-ban Reményi édes-mézes he-gedüje szól. Astronomia! Most te is beleszólsz a világi zajba: dr. Klein a holdba kuk-kantva szörnyülködik, hogy ott egy nagykráter ujjá alakult. Azonközben a fénykép-irók aludni sem hagyják a pápát, annyiraesengenek, hogy ne mulaszszon el egypillanatot sem, melyben arcvonásait neadná át az örökkévalóságnak. — Es igytovább. De mi a föld hátán gomolygó vég-"telen chaoszról megfeledkezünk; hálaJStephensonnak ! mi fölülhetünk gözzelkantározott vasparipájára, s nehány perc utánogy kies oáz illatos virányai közepett ta-láljuk magunkat, hol igen kicsinyes dol-gokkal foglalkozunk.Nos tehát! A gõzmozdony füttyen-tett. Szálljunk fel. Gyakran megáldottama gõzmozdony föltalálóját: mikor vala-mely hosszu utamon, szép és kedves uti-titársnöket találtam; ez azonban ritkaság.Jelenleg néhány fecsegõ ,itjonc" kisére-tében indultam ki 10 perenyi vándorutam-ra, 8 az egész idõ alatt csak azt a neve-zetest hallottam tõlük, hogy a gõzmoz-dony igen gyorsan halad, s hogy õk gyalogolva (nem nagyon sietve) teljes-töké-. letesen elmaradnának. De mindez rövid. ideig tartott. Megérkeztünk. Leszálltunk.Palics! Légy üdvöz! Megölelnélek, ha-csak télakkora kezem lenne, mint Timur-Lenk-nek. Szivemhez szoritanálak, s eztis csakugy tehetném, de félek, nehogy ahölgy-publikumot megsértsem. Látom : jólérzed magad. Szépen zengicsélõ madár-káid visszatértek. Karcsu nyárfáid mostis annyi titokszerüt tudnak regélni egy-másnak, mikor odahajolgatnak szumszéd-jukhoz, akár ha csak a fülébe akarnáksugni gondolataikat, hogy más senki nehallja. Nem látják, hogy koronájuk leg-csucsán egy kis fecsegõ rigó madár fülel.Az meghallgatja öket; ni! most lecsap,s hangos rikítással árulja el a tarka szár-nyu pillangóknak, hogy azokat közelébeédésgesse ; s mikor a tarka szárnyú pil-langó reszketeg gyengédséggel reárepülaz égkék kigyóvirágra, nefelejesre, olymézes hangon kérik: mondaná meg, mithallott a rigótól, hadd tudják meg õk is!S ha én leülök a nefelejcs mellé, nekemmeg õ mondja el s csak én vagyok iga-zán titoktartó, mert én senkivel sem köz-. löm többé! Palics! Mikor még gyerekvoltam, s hátbapufósdit játszottam pá-zsitodon, kamaszkoromtól, mikor sziívar-pSS el zetése Mb zlszáéss— TS A ATgondolkozó fõk tanitották meg az embe-reket, hogy hasznát vegyék eszöknek. —Ésszerü gondolkozás helyes cselekvéshezviszen, a lélek helyességébõl születik aSziv igazsága. A haladás e munkásai hasz-nos munkát teremtettek. Buffon alapitá anaturálismust, Beaumarchais Moliére utánuj, addig nem ismert szinjátékot alkotott,majdnem azt lehetne mondani, a társadal-mi szinjátékot. Montesguieu a jogtudomány-ban oly mély aknát nyitott, hogy sikerülta jogot felszinre hoznia. Rousseau és Di-derot külön helyet érdemelnek. Diderot,e bámulatos és kiváló fõ, e gyöngéd, jó-gosság után szomjazó kedély, szilárdulmeghatározott fogalmakat kivánt alapítani,. és megteremté az encyklopaediát.Rousseau jeles szolgálatot tön azAsszonynak, midõn az anyát a dajkávalSgészité ki; Rousseau, ez ékes beszédûés lelkesült iró, ez elmélyedõ, szép szavuálmodozó, hányszor eltalálta s hirdeté aPolitikai igazságot ; eszményképe határosa megvalósulással; neki jutott a dicsõség,ogy elsõ vala Frankhonban, ki magátállampolgárnak (citoyen) nevezte. Rous-Seauban a polgár vére kering, Voltaire-an az emberiség ere ver. Elmondhatjuk,Ogy e termékeny tizennyolcadik század-an Rousseau a népet, Voltaire, a többoldalu, az embert (IV homme) személye-Sti. Eltüntek e hatalmas irók, de lelkökránk maradt: a forradalom. (Tetszés.)Igen, az õ lelkök a francia forráda-lom ; az õ fényes kisugárzásuk, õk õ hin-ték szélylyel azt; mindenütt találkozunkvelök e nagyszerü és áldásos katastrophá-an, mely legördülését képezi a multnak,hyitányát a jövõnek. Azon átlátszóság se-Sélyével, mely a forradalmaknak sajátja,§ mely az okozatot az okokban, a bát-tért az elõtérben szemlélteti, felmerül elõt-tünk Diderot mögött Danton, RousseauMögött Robespierre és Voltaire mögöttrabeau. Ezekbõl támadtak amazok." Uraim! Csak három nemzetnek ju-füsttel kergettem a szúnyogokat, mostan-ságig szerettelek, imádtalak ; te voltál, tevagy, te léssz az én elsõ s utólsó szerel-mem. Emlékszel-é? Egykor egy szép, —szép lányka sétált, árnyas cserjéid között.Andalgott. Játszadozott. Fölkacagott, s dal-ra gyujtott. Hangosan s halkan. Tétováz-va járt-kelt. Megfogta a lecsüngõ ágat, sletépett róla egy lombot. En mindent lát-tam, s ha bevádolnák, én még lábnyo-mainak számát is elõtudnám adni. Mostis visszacseng fülembe a dal: ;nAzt sem kérdem sokáig élek-e,Csak azt mond meg : rózsámé leszek-e?"Egyszer csak eltünt szemeim elõl.Soha, de soha se láttam azóta. Azt hi-szem tündér volt, melynek léghajója be-leakadt a fa lombozata közé, s mialatt akis madárkák kiemelék nagy ügygyel-baj-jal, azalatt õ sétált. Valószinû, hogy ugyvolt. éDe most elég a poezisbõl. Leszál-lunk az Olymp csucsáról s ezzel befejez-tem dikciómat, Palics!Megyek — — fürödni. E nap, mertpünkösd vasárnapja volt, élénk s vidámtekintetet nyujtott. A melegfürdöket egészestig ostromolták a vendégek, dacára an-nak, hogy olyan tükrökkel vannak ellát-va, melyek egy tökéletes Madonna-arcot,teljes Medusává képesek átvarázsolni. Antükörfürdõ" kissé hideg volt. Kékes-zöl-des orrokat lehetett benne látni; ez az,mit legszivesebben szeretek nézni. Nemlenne szabad elfeledkeznem a ,kralyi-cák"-ról. Uraim! A pünköst ecsuffá vantéve, a mennyiben ezeka némberek, cif-ra rukháikban tarka-barka koronájukkal,melyek mint egy pizai torony dühöngnek fe-jük tarrészén, olyanok mint az ördögök,Kendõvégbe fogóznak s rözge körtáncotjárnak, miközben egyhangu dalt hangoz-tatnak, ,dasz Stein erweichen, und Men-schen razend machen kann.Ha meghütöm magam, veszek egyadagot belõle; jobban izzaszt, mint a szé-nából fõzött thea. A p. t. publikum iskörben forog. Ott elõl jár-kel, megszé-gyenitve azt a gyönyörüséges szép parkot,mely háta megett, olyan hivogatólag nézfeléje. Elemei nagyon tarkázottak. Rangjavégtelen fokozatot mutat. Mindegyik toi-lette más-más kaszt. Arisztokrata egészaz émelyig.Nem igen társalog, csak mutogatjamagát. Elhallgatja a cifra bókokat, me-lyek valamely hajlongó dandy koponyá-jából pattognak ki, de az alatt a fejétegyenesen tartja s délcegen lépked. Hi-deg, s követelõ. Fenhéjázó, mogorva, Né-ERETT TUtott a szerencse, hogy egyesek neveihezkorszakokat füzzenek és évszázadokbólnémileg személyiségeket alkossanak : (Gtö-röghon, Olaszország, Frankhon. Azt mond-ják: Perikles százada, Augusztus száza-da, X. Leo, XIV. Lajos, Voltaire száza-da. Ez elnevezésnek mély jelentõsége van.Századot igy hivhatni, a mi majdnem ki-zárólag illeti meg Göröghont, Olaszorszá-got, Frankhont, legfõbb bizonysága a ci-vilizatiónak. Voltaireig az államfõk ad.ják a nevet, de Voltaire több, mint ál-lamfõ, õ az eszmék feje. Voltairenél ujidõszak kezdõdik, szinte sejthetni, hogezentul az emberiséget uraló legfõbb ha-talom — az eszme lesz. A civilizatió meg-adta magát az erõszaknak, ezentul az esz-ménynek fog hódolni; jogar és pallos he-lyébe világosság lép, tekintély szabadság-ra változik át. Nem lesz semmi más so0u-verün, mint: törvény a népnek és lelki-ismeret az egyénnek. Közülünk mindenkilátja a haladás kettös nyilvánulását, ésezek : jogszolgáltatás, melynek neve :em-berrélétel, és kötelességteljesítés, melynekneve : állampolgáriság.Voltaire szavainak, Voltaire száza-dának jelentõsége ez. És ezekben értjükmeg a fÍrancia forradalom kiváló vivmá-nyait.Ama két nevezetes század, mely atizennyolcadikat megelõzte, ennek egyen-geté utját. Rabelais Gargantua-jában a ki-rályokat figyelmeztette, Moliére "Tartuffe-jében az egyházat inté. E két magasztosszellem bemutatja nekünk a gyülöletet azerõszak iránt s a tiszteletet a jog. iránt.A ki ma igy beszél: Elõbb a hata-lom, aztán a jog, valami középkorbelidolgot állit, és azt ismételi, a mit háromszázad elött mondhattak az embernek.(Tetszés.) Uraim! A tizenkilencedik szá-zad megdicsõülése a tizennyolcadiknak, atizennyolcadik az elõfutár, a tizenkilencedika bevonulás, és utolsó szavam is nyugodt,de hajthatlan bizonyítása lesz a haladásnak.gyha mosolyog ís. Haza megy ; a szive üres;a lelke fáradt; az agyveleje álmos. Eképmégis megõrzött egyet: az elõkelõsé-GEL vinÉs mégis a liget nekem szép,Valahogy a lelkemhet szól,Ha elbolyongok félre, messzébbA köznép tolongásitól ;(Nem az egy ingre vetkezettetErtvén csupán e név alatt:Köz-nép az is, mely toilettetFitogtatván körben halad.)Itt egy hüs padon hallgatom a cigánymerengõ esárdását. Nem is mondhatnám,hol volna számomra még jobb, még ked-vesebb? Orahosszat elüldögélek. Mirõlgondolkodom? .., Edes heverése a lélek-nek, mely mindig müködik, s pihen, hanem tud számot adni mûködésérõl. Csonkabefejezetlen gondolatok ébredeznek agyam-ban, melyek a zene szárnyain suhannakel. Meg vagyok bûvölve. Ebren vagyok,s alszom. Beszélek s néma vagyok. ÖOrü-lök s busongok. Lelkesülök s unatkozom.Kérdek s megfeledkezem a feleletrõl.Igy töltöm el a nap egy nagy részét Palicson. Most egy érdekes eseményadja elõ magát. Két ifjú lányka közele-dik felém egy barátom kiséretében. Azegyik lányka barna, a másik szöke, ba-rátom roll gyûlöli a német szót.Vita fejlõdött ki közöttünk, mely-nek eredménye az lön, hogy én egyszer-re vallottam szerelmet mind két szépnek.Az egész világon egyetlen egy szó-ke nö van, a ki szép; s az: Ön; mon-dám a szökének. Az egész világon egyet-len egy barna nó van, a ki szép, s az:na; súgám a barnának. On a menny,mikor tiszta kékjében ezer édes titok lát-szik elrejtve lenni, s egy halandó vágya-kodik azt megismerni. Ezt beszéltem aszõkének. On egy szilaj ábránd, melyeta szelidség ölelése tart fogva. Ekép vé-lekedtem a barna elõtt.Ez egy jó ideig csak folyt. Barátomnem gyõzött nevetni fölöttem. Azt moudta,ilyen cikornyás beszédet sohse hallott.Ekkor egy meghivás zavarta meg mulat-ságos társalgásunkat. Valamely , véni" híttmeg ozsonára. Mentünk, jóllehet barátomrögtön kijelenté, hogy ez órától kezdvelészen földi bûneiért való elsõ bûnhödése,a mennyiben a , néni"-nek valamely németszavú lánykája van, a kivel neki okvet-lenül német nyelven kell társalognia..A ,néni" fösvény volt, a kinekezenkivül csak egy hibája volt: t. i. nemjáratta a , Szabadka és Vidék"-ét. Minda mellett elébünk tett egy nagy tányért,mely véghetetlenül szégyenlette magát,EZT TÉT ÉTÉ ÉTM E ÉTÉ KÉTMggjött a kor, a jog alakot öltött :minden emberek szövetségét. Ma a hatal-mat. erõszaknak nevezik és itélni kezde-nek fölötte. A háboru vád alá van helyez-ve, az emberi nem panasza folytán a ci.vilizatió inditá meg a vizsgálatot és anagy büntetõ jegyzõkönyvet a hóditókkalés, hadvezérekkel felvévé — ( mozgás ) ;tanukép a történelmet szólítják elõ, a ridegvaló elõtûnik, oszlik a csalódás, sok eset-ben a hõs a gyilkos korcsa gyanánt tü-nik fel. (Tetszés.) A népek kezdik belát-ni, hogy egy büntény nagyszabásu voltaazt kisebbé nem teszi, hogy, ha ölni bûn,sokat ölni nem lehet enyhítõ körülmény(mevetés és bravó) ; hogy, ha lopni szé-gyen, az invázió nem lehet dicsõ tett(hosszas tetszés) ; hogy a , Tedeum"-okranem sokat kell adni; hogy az agyonütésagyonütés, a vérontás vérontás marad;hogy mitsem használ, Caesarnak vagy Na-poleónnak hivatni és hogy az örök istenszine elõtt mitsem változtat a gyilkos áb-rázatán, ha fejére fegyenc-sapka helyettcsászári koronát raknak. (Élénk tetszés).Adjuk meg az absolutigazságoknaka tiszteletet, kárhoztassuk el a háborut.Nem, vérontás dicsõsége nem létezik. Nem,nem helyes és nem hasznos, holttetemeketegymásra halmozni. Nem, lehetetlen, hogyaz élet a halálhak dolgozzék. Nem, ohanyák! kik itt körülöttem álltok, nemlehet, hogy a háboru, ez a tolvaj, csaktovább is lopkodja gyermekeiteket, Nem,nem lehet, nem éket hogy az asszonyfájdalmak közt szüljön, hogy az emberekvilágra jöjjenek, hogy a népek szántsanakés vessenek, hogy a pór termékenyitseföldjét s a munkás ellássa mûhelyét, hogya gondolkozók fejöket törjék, hogy azipar bámulatraméltót teremtsen, hogy alángész csodát miveljen, hogy az emberekmegfeszített tevékenységökkel a teremtésmunkáit a csillagos ég alatt megsokszo-rozzák és mindezeknek a vége amaz undo-ritó nemzetközi kiállitás legyen, mit csatahogy olyan kevés cseresznye van benne.Barátomat bemutatták a német szavú, dekülönbea igen csinos lánykának. E perc-tõl fogva a német nyelv egy borzasztóhálóvá kezdett barátom elõtt lenni, ki oly--kép igyekezett abból kimenekedni, hogymind megette a cseresznyét, a miért ka-pott a táltói egy hálás, a , néni"-töl pedigegy megvetõ pillantást.Erre kinos pausa állott be, melyetbarátomnak kellett megszakítni. Közlömitt szórul-szóra beszédét.nAlsó Freulein, igy kezdé neki bá-torkodva, — ich habe heute malheur, dendie Appetit ist nicht bei mir, und ich binsehr untergeslagen. Gtestern hab ich wenigmehr aufgewesen, und man hat dann —wie man sagt — Katzenjammer. Und ichthue dazu, das ich nicht liebe, das (te-sprách deutsch, also bin ich unangenehmin das zage, das-ich will sie kurtzweiligmachen. Und ich mus gestehn, das esgeht nicht.Ezeket mondta, 8 rá maga kacagottlegjobban. Azontúl csak az ajtóra nézett,írígykedve emlékezvén meg a boszorká-nyokról, a kiknek meg van adva, a kulcs-lyukon keresztül járhatni. Félnyolcig tar-tott a tortura. A német szavú lány sokszépet s okosat beszélt barátomnak, a kibár figyelmesen hallgatta, arról gondol-kodott, mikép lehetne egy oly gépet föl-találni, mely a német szótól kirepül azablakon, — hogy aztán õ olyat hor-dozzon ezentul a zsebében. Félnyolckorelbúcsúztunk s barátom nagy ünnepélye-sen megigérte, ,das er ein anderstmal wider sich so eine gute Uhr machen will.Azzal az állomás felé mentünk, Aszöke ,menny" s a barna ,szilaj ábránda szelidség fogságában" egyre vigasztaltabarátomat, hogy hiszen nem is beszél õ .tulajdonkép olyan rosszul. De õ nagyonelbúsulta magát. Elvesztette mindentõlkedvét.Mikor haza érkezett ekép köszöntöttbe német-mániájában :"És sind Folke einge-egzett!"Mikor tölem elbúcsúzott ilyféle okta-tást adott: ,Acht sogar neun geben! Dennn8i sweigisses philosophus bleibiesses.§ §Amaranth.ee MEOE EEEZNEAZFelelõs szerkesztõ:SZIEBENBURGER KÁROLY.ee EzaSSEtérnek hivnak. (Nagy tetszés.) Az emberimunka mûremekeinek ama találkozója azigazi harcmezõ, melynek képét a világnakjelenleg Páris adja. Az igazi gyõzelemmai Párisunknak gyõzelme. (Tetszés.) Oh,nem lehet titkolni, a mai, csodálatra, el-ismerésre annyira érdemes kornak is meg-vannak komor oldalai; a láthatár mégfelleges és a népek tragoediája még végetnem ért. A háboru, a bûünterhes háborumég elõttünk áll és e fényes békeünnepkellõ közepén üti föl fejét. A világ uraikét év óta végzetteljes képtelenséget haj-tanak ; az õ egyenetlenségök gátja a miegyetértésünknek s bizony szomoru, hogybennünket ily ellentét constatálására kény-szeritnek.Ez ellentét vezéreljen minket visszaVoltairehez. Legyünk békességesebbek,mint bármikor valánk ily fenyegetõ eshe-töségekkel szemben; forduljunk e nagyhalott, e nagy élõ, e nagy szellem felé ;egyesüljünk e tiszteletreméltó sirok elõtt,kérjünk tanácsot attól, kinek az emberi-ségre hasznos élete száz év elött kialudt,de kinek mûve halhatatlan. Kérjünk ta-nácsot ama többi hatalmas gondolkozótól,kik dicsõ Voltaire-unk munkatársai valá-nak: Jean Jacgues, Diderot, Montesguieu.llitsuk be a vérontást. Elég legyen, tiuralkodók ! A barbárság egyre tart. Til-takozzék hát ellene a philosophia ! A pallosdühöng. A civilizátió jelentse ki megbot-ránkozását! A tizenkilencedik századnakkeljen segitségére a tizennyolcadik ! Abölcsészek, kik minket megelõztek, azigazság apostolai, Kiáltsunk ama nagyszellemekhez : hirdessék azoknak , kikhadakat visznek, hogy az embernek jogavan az élethez, a lelkiismeretnek jogavan a szabadsághoz, hirdessék az ész 80u-verünitását, a munka szentségét, a békeáldásait. É ;Legyen hát, mig az éjnek árnyaifelülrõl terjengenek, vigaszunk ama fény,mely e sirokból felénk száll! :